Sok embernek ma már nem mond semmit az a szó, hogy töredezettségmentesítő, de akik a 90-es, 2000-es években aktív számítógép-felhasználók voltak, azok valószínűleg tudják miről van szó. Ekkor még nem voltak nagy kapacitású merevlemezek, és gyakran kellett törölni a régi fájlokból, hogy hely szabaduljon fel. Ha például felmásoltunk egy új zeneszámot, gyakran megtörtént, hogy az több darabban került fel a lemezre, ugyanis a régi, törölt fájlok helyét tömködte be vele a fájlkezelő. Ez oda vezetett egy idő után, hogy a fájljaink nagy része darabokban hevert, mindenfelé a lemezen, ettől a gép nagyon belassult, mert a tűnek ide-oda kellett ugrálni.

Meggyőződésem, hogy valami hasonló történik az elménkkel is, amikor a facebook falunkat görgetjük, vagy az egyik tik-tok/reels/shorts videóról ugrunk a másikra.

Túl sok az információ, és ezek egymást kiszorítják, fragmentálják a gondolatainkat.

Jól összefoglalja ezt a jelenséget Nicholas Carr egy 10 évvel ezelőtt tartott előadásában. De könyvet is írt a témában: Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? - A sekélyesek kora.

Az alábbiakban pontokba szedtem a negyedórás előadás főbb megállapításait:

• keressük az információt, valahányszor új információra bukkanunk, vagy csak kutatunk utána, egy kis dopamin szabadul fel.
• dopamin bátorít, hogy újra és újra elvégezzünk valamit.
• mélyen belénk van kódolva az az ösztön, hogy minél több információt gyűjtsünk. Egykor a túlélésünk múlott ezen – például azon, hogy időben észrevesszük-e a közeledő tigrist
• az informáltabb emberek társadalmilag is elismertebbek
• a túlélési ösztön késztet a minél több információ begyűjtésére
• létrehoztunk egy digitális környezetet, amelyben az információ végtelen
• állandóan bújjuk a telefonunkat - akár hat percenként is ránézünk (10 éves előadás!). Ez legtöbbször nem is tudatos, hanem kényszeres.
• ez a viselkedés nagyon megfelel a tech cégeknek, hiszen ők abból profitálnak, hogy mi minél hosszabb ideig az oldalaikon vagyunk.
• talán adaptálódunk? Lehet, hogy jó ez a fragmentált agy? – teszi fel a kérdést Nicholas, aztán válaszol is – elég jól adaptálódtunk, de ennek komoly következményei vannak:
  • az agyunknak van egy munkamemóriája, amibe 2-4 „információdarabka” fér bele egyszerre. A hosszútávú memóriánk viszont óriási.
  • a mély gondolkodás kulcsa, az a képesség, hogy az információt, ami szembejön velünk (tanulás, olvasás, beszélgetés, stb. által), a munkamemóriából, át tudjuk vinni a hosszútávúba (Memory consolidation). Csak ezáltal tudjuk összekötni az új információt a korábban tanultakkal, tapasztaltakkal.
  • a tudás nem a fragmentált információdarabkák sokasága, hanem a kapcsolatok, asszociációk, amelyeketet ezek között létrehozunk. Csak így lehet gazdag a gondolkodásunk, ha szerencsések vagyunk, némi bölcsességre is szert tehetünk ezáltal.
  • nagyon könnyű megtörni ezt a konszolidációs folyamatot.
  • a tudatos elmének nagyon pici a kapacitása, ha túltöltjük, semmi sem marad meg benne, az új információ kiszorítja a korábbiakat.
  • az emlékkonszolidáció csak akkor történik, ha figyelmesek vagyunk, koncentrálunk. A fókuszált figyelem, az, ami átviszi az információt a munkamemóriából a hosszútávúba, ezáltal hozzuk létre ezeket a kötődéseket.
  • a vibráló, digitális környezet, folyamatosan bezavar, megszakít, elvonja a figyelmet. Ami azt jelenti, hogy nem tudjuk az információt elég hosszan bent tartani ahhoz, hogy létrejöjjenek ezek a gazdag kötődések.
• azáltal, hogy egyik feladatról ugrálunk a másikra (multitasking) felégetjük a mentális energiánkat
• vicces ellentmondás: akiknek a munkájuk során gyakori a multitasking, rosszabbul teljesítenek a multitasking képességét mérő teszteken, mint azok, akik általában fókuszáltan dolgoznak.
• akik egyszerre több dologgal foglalkoznak, rosszabbul teljesítenek a lényeges információ elkülönítésében a lényegtelentől.
  • minél több időt töltünk ugrálva egyik információról a másikra, annál kevésbé aggódunk ezek fontosságának a megkülönböztetésén, sokkal inkább az kezd el számítani, hogy új legyen.
  • egyre jobbak vagyunk multitasking-ban, de ez a tudatos ismeretszerzés (mindful knowledge acquisition), a kreatív gondolkodás, a kritikus gondolkodás, és a reflektív gondolkodás rovására történik. Pedig ezek a legmagasabb szintjei az emberi gondolkodásnak.
• rabszolgái lettünk a technológiának, elvágtuk magunkat ezektől a magasabb gondolkodási szintektől. El kezdtünk úgy viselkedni, mintha az nem is számítana, mintha csak a sebesség számítana, ami által hozzájutunk az információhoz.
• az információszerzés mindig is fontos volt, de ez csak az első lépés, sokkal fontosabb a második szakasz: megemészteni ezt, azáltal, hogy kizárjuk az új információt, és mélyen elgondolkodunk azon, amit újonnan felfedeztünk. Ez a második szakasz egyre inkább háttérbe szorul, a társadalom egyre jelentéktelenebbnek gondolja. Csak az információ bevitelének a sebességét tartja fontosnak.
• az okostelefonjaink révén beáldozzuk azt a képességünket, hogy mi döntsük el, mire fókuszáljunk, mire irányuljon a figyelmünk. Ezt a képességünket átadjuk a technológiának. A Facebook és társaik örömmel átveszik ezt az irányítást.

Kiegészítés - 2025.05.30.

Most olvastam Byung-Chul Han - Infokrácia című könyvét, amelyből az alábbi idézet nagyon jól kiegészíti a fentieket:

Az információk nagyon szűk érvényességgel rendelkeznek. Hiányzik belőlük az időbeli stabilitás, mivel „a meglepetés ereje” élteti őket.‍ „Az aktualitás szakadatlan mámorában”‍ ragadják meg a valóságot. Az információknál nem lehet elidőzni. Így nyugtalanságban tartják a kognitív rendszert. A gyorsításkényszer, amit az információk hordoznak, elfojtja az olyan időigényes kognitív gyakorlatokat, mint a tudás, a tapasztalat és a megismerés. Szűk érvényességük miatt az információk atomizálják az időt. A pontszerű jelenek puszta sorozatává esik szét. Ebben különböznek az információk az elbeszélésektől, amelyek időbeli folytonosságot teremtenek. Az idő ma minden szinten feldarabolódik. A hordozó időszerkezetek, amelyek mind az életet, mind az észlelést stabilizálnák, a szemünk láttára erodálódnak.